Bejelentést tettek a Nemzeti Nyomozó Irodánál a Mandinert ért kibertámadás miatt

Az ügyben – bizonyítottság esetén – felmerülhet az információs rendszer vagy adat megsértése bűntett gyanúja.

Az ügyben – bizonyítottság esetén – felmerülhet az információs rendszer vagy adat megsértése bűntett gyanúja.
Világossá tették: a hadsereg nem akar elhúzódó háborúba sodródni.
Egy nagyszabású kibertámadás áll a háttérben.
A lengyel miniszterelnök állítása szerint kibertámadás érte a pártja számítógéphálózatát. Természetesen csak az oroszok lehettek. Na jó, talán a beloruszok.
Az ukránok szerint Moszkva pánikot akar kelteni.
Magasabb fokozatba kapcsolt az orosz hadsereg.
Akcióba lépett a rettegett 29155-ös ügyosztály.
Rendhagyó akcióra küldték az önkénteseket.
A büntetőbíróság ügyészei az ukrán csapatokkal együtt dolgoznak, hogy kivizsgálják a háború kitörése óta indított kibertámadásokat.
A TikTok mellett több nagy márka és híresség fiókját is feltörték.
Orosz hackerek vállalták az eddig elképzelhetetlen méretű akciót.
A mesterséges intelligenciának köszönhetően egy virágzó technológiai áttörés küszöbén állunk, azonban ennek az éremnek is két oldala van. Észak-Korea pedig ékes példája annak, hogyan lehet a techboom sötét oldalára állni.
Az Egyesült Államok vízellátó és áramszolgáltató rendszerei elleni kínai kibertámadások szörnyű katasztrófákhoz vezethetnek – így vélekedett a kínai fenyegetésről Christopher Wray a kongresszusi szakbizottság meghallgatásán.
A kiberbiztonsági hatóság közölte, hogy megerősítették a személyi állományt, valamint az együttműködést a rendőrséggel és a hírszerzéssel.